VENDLER.

Megáll az idő

2025.12.05.

Jó 2 év kellett, mire elkészültünk a házzal Öblarnban, Ausztriában. Már amikor az első alkalommal kijöttünk, akkor is érződött, sokat láthatott ez az épület.

A felújítás alatt sorra kerültek elő régi szerszámok, gerendába vésett évszámok, nevek. Ezernyi dolog, ami mesélni próbált.

A ház lassan 200 éves. 1850-ben építették. Ahogy teszünk-veszünk a ház körül, sorra állnak meg az idősebb helyi emberek, nézegetik a megszépült épületet és mesélnek nekünk 1-1 történetet arról, hogy gyerekkorukban milyen sokszor voltak itt.

Van valami itt a levegőben, a patak mellett, a Walchen völgyben, ahol vagyunk. Van valami ebben az öreg épületben. A házban, ami nem sokkal a magyar szabadságharc után épült, akkor, amikor még nem szólt rádió, nem dudáltak az autók, nem volt telefon, sem internet.

Megmaradtak a régi falak, a gerendák és pallók, amiket ki kellett bontanunk, azokból készültek az ágyak, asztalok, és megvan még a régi bejárati ajtó, aminek épp a helyét keressük. Mind-mind magában hordozza az előző lakók érintését. 3 évszázad pora, viszontagságai, fejlődése járja át a Lost Garden Apartments szobáit.

Szeretném összegyűjteni a házhoz kapcsolódó történeteket, hogy aki eljön hozzánk, ne csak egy épületet lásson, hisz abból sok van. Legyenek arcok, életutak, helyi kis legendák, amiket majd elolvashat és elmesélhet azoknak, akik még nem voltak nálunk... de szeretnének.

Mi szeretünk itt lenni.

2026. VENDLER BALÁZS

Minden jog fenntartva.